Előadások l Magyar művészek l Nemzetközi művészek l Egyedi fellépések

ÚJ CIRKUSZ, CIRKUSZ-SZÍNHÁZ
Képzeljük el a cirkuszi attrakciókat színházi terembe helyezve, egy történet keretébe foglalva, színpadi díszlettel. A szereplők nem flitteres kosztümöt viselnek, hanem épp azt a ruhát – csakúgy, mint a színházban – amelyet szerepe megkíván. Itt az előadás egy történetté áll össze, egy hangulatot formál.
Képzeljük el az előadást, ahol az artista nem csak, hogy bemutatja a legjobb trükkjeit, de annak jelentése is van a történet menetének vagy épp a szereplők karakterének szempontjából. Ez a műfaj, amit új cirkusznak nevezünk világszerte, teret ad, hogy az előadóművészeti ágak szabadon fonódjanak egymásba a rendező szándéka szerint, így keveredik a tánc, zene, a vizuális- és képzőművészetek, színház és a cirkuszi készségek.

Költségvetés: 1500 euro- 5000 euro + útiköltség és ellátás

A CirkuSzínház Produkció 10 éve szervezi külföldi társulatok magyarországi fellépését. Európaszerte több mint 100 független társulattal és 7 nagyobb ügynökséggel vagyunk kapcsolatban.

A produkciók eltérő műfajúak: színházi fellépéstől az utcai produkcióig, a művészi alkotásoktól a szórakoztató komikus műfajig számos társulat alkotja a repertoárt.

Az előadásokról DVD anyaggal rendelkezünk, így megrendelő igényeit megismerve tudunk javaslatot tenni és személyes találkozón bemutatni a javasolt előadások videofelvételét.